Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!

Üdvözöljük Fenyőfő község önkormányzati oldalán

Advent vasárnapi 4 élő adás archívuma

Kulturális hír

Advent vasárnapnak estéjén, pontban 7 órakor élőben jelentkeztünk

Az Útirány.hu csapata  gondolt egy nagyot és négy advent vasárnapnak estéjén, pontban 7órakor élőben jelentkezett azzal a szándékkal, hogy üljük körbe a virtuális adventi koszorút és gyújtsuk meg együtt a gyertyákat. Elhangzott egy verset és egy mese, amelyre felnőtteket és gyermekeiteket is szeretettel vártak.

Ezen gondolatok meg lettek  osztva az Útirány.hu-val kapcsolatban álló önkormányzatokkal, szervezetekkel, kik örömmel fogadták a csatlakozás lehetőségét, ennek köszönhetően a következő hivatalos közösségi oldalakon is, látható volt az élő közvetítés.

Az Útirány.hu gondolatai:

Célunk ezzel a videóüzenettel, hogy főleg ebben a pandémiás helyzetben, forduljunk egymás felé, töltsünk együtt, hacsak virtuálisan is, néhány percet.

Ha te is magyarul beszélsz, akkor érteni fogod a versek, mesék üzenetét. Élj bárhol, határon innen vagy túl, tarts velünk, mindenkit szeretettel várunk.

 

A négy adventi adás a galériában visszanézhető!

Polgármesterek és egyesületvezető köszöntői: